Regisztráljon Regisztráció hallgatóknak, informatikusoknak az állásadatbázisba!
REGISZTRÁCIÓ
BEJELENTKEZÉS A rendszer használatához kérjük jelentkezzen be!

Hírlevél

facebook

Képességkatalógus

Új Magyarország



Miskolci Mobil Weekend

Április 20-22. között került megrendezésre a 2. Mobil Weekend alkalmazásfejlesztő verseny a Miskolci Egyetem díszaulájában. A versenyen 36 versenyző, 8 csapatra osztva vett részt. A szervezők nagyon elégedettek voltak a létszámmal, ugyanis vidéken először került megrendezésre ez a verseny és nem gondolták volna, hogy első alkalommal már ekkora sikere lesz a miskolci és a régióban tanuló hallgatók körében. A rendezvény pénteken 11 órakor kezdődött, gyors ismerkedés a csapattársakkal, magával az ötlettel és a versenyzők már bele is vetették magukat a munkálatokba. Az első nap végén a csapatok egy állófogadás keretein belül megismerkedhettek a rendezvényt támogató cégek képviselőivel, majd ez után ki alvással, ki programozással készült a holnapi folytatásra. A második napon a legelszántabb versenyzők kora reggeltől késő estig a díszaulában fejlesztették az alkalmazásukat. Az utolsó napon a csapatok délután 2 óráig fejleszthették alkalmazásukat. Ez után került sor a bemutatóra, majd végül a zsűri döntésére.

Az Észak-magyarországi Informatikai Klaszter két felsőoktatási intézményt tudhat tagjai között, így mind az egri Eszterházy Károly Főiskoláról, mind a Miskolci Egyetemről érkeztek versenyzők a rendezvényre.

Az egri hallgatók a következőképpen nyilatkoztak a versenyről:

Csapatunk minden tagjának nagyon tetszett a verseny. A megnyert díj mellett, sok tapasztalatot szereztünk. Valamint jó volt látni, hogy mennyi lehetőségünk van a szakmában. Ezen kívül sok ismeretséget kötöttünk, melyek a későbbiekben a hasznunkra válhat. A szakmai dolgok mellett az ellátással és a szállással is meg voltunk elégedve. Ősszel is szeretnénk részt venni a Budapesten megrendezésre kerülő versenyen. Örülnénk, ha egyszer Egerben is lenne ilyen rendezvény.

A Miskolci Egyetem versenyzői is pozitívan nyilatkoztak a versenyről, akik közül ketten is a győztes csapatban fejlesztettek. Azt reméljük, hogy a résztvevő egri és a miskolci infósok hírét viszik a Mobil Weekendnek és a legközelebbi alkalommal – akár Budapesten, akár egy újabb vidéki helyszínen- még több tehetséges fiatal erősíti a régióból érkezettek csapatát.

Az 1 millió forint összdíjazású versenyen a fődíjat a FotoFinder csapata kapta. A fődíj mellett még díjazták a legjobb ötletet (To the Rescue csapata), a legjobb marketinget (CoDrinking csapata), a legjobb kódot (Lost-and-found csapata) és a legjobb designt (Mobil kaparós sorsjegy csapata). A verseny különdíjait a CampusDuck és a CapTour csapata vihette haza. Valamint a versenyen résztvevő miskolci hallgatóknak a Maradj Miskolcon Alapítvány fejenként nettó 20.000 Ft pénzdíjat ajándékozott.

Lemaradtál a Mobil Weekendről? Nézd meg itt!

Van már programod Augusztus 31 - Szeptember 2 között?