Vezetőség

A klaszter elnöksége
Bánszki Attila
Elnök
A Szinva Net Zrt. tulajdonosa és vezérigazgatója, 2021 óta az Informatikai Klaszter elnöke vagyok. Hiszem és tudom, hogy a tagvállalataink, az észak-magyarországi régióban működő informatikai cégek szakmai tudása, kompetenciái nagyon komoly értéket képviselnek, melyek a nemzetközi piactéren is megállják a helyüket. A Klaszterben dolgozó kollégáimmal elkötelezettek vagyunk azzal kapcsolatban, hogy ezeket az értékeket minél szélesebb körben ismerté tegyük, és a tagvállalatokkal közösen dolgozva növeljük a régió elismertségét, gazdasági erejét, valamint a meglévő szinergiák kihasználásával erősítsük a cégek üzleti eredményességét.
A klaszterstratégia széles konszenzuson alapul, hiszen a klaszterek és tagvállalatok mellett kormányzati, szakpolitikai- és klaszter szakértők bevonásával jön létre.
Dálnoki Ádám
Elnökségi tag
A BauApp és Mobilengine igazgatója és alapítója vagyok. Közgazdászként végeztem. Saját informatikai cégeim előtt BCG tanácsadóként dolgoztam. Nemzetközi vezetői és informatikai tapasztalattal rendelkezem. Két kislány édesapja vagyok.
Jeney Ákos
Elnökségi tag
A gimnáziumi éveim alatt egy internetes rádiót alapítottam, üzemeltettem, majd sikeresen értékesítettem . A Miskolci Egyetemen végeztem a Gépészmérnöki és Informatikai karon. 2015-ben beválasztottak az 50 Tehetséges magyar fiatal mentorprogramba. 2016-ban megalapítottam az MGL Creative Kft. miskolci székhelyű kreatív technológiai céget. Fókuszban a B2B innovációs stratégia, a digitális élménytervezés és digitális termékfejlesztés és márkaépítés áll. 2018-ban megnyertük Az év honlapja verseny fődíját. 2019-re az MGL-t kreatív partnerének választotta többek között Magyarország legértékesebb vállalata és a világ leggyorsabban fejlődő sportmárkája is.
Dr. Siménfalvi Zoltán
Elnökségi tag
1971-ben születtem. A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karán Vegyipari Gépészeti szakirányon szereztem diplomát. 1995-1998 között doktorandusz, majd egyetemi tanársegédként dolgoztam. 2001-ben summa cum laude minősítéssel PhD fokozatot szereztem. Több szakmai szervezet tagja, vezető tisztségviselője, tudományos és szakmai díjak, ösztöndíjak birtokosa vagyok. Szakterületem: biztonságtechnika, por- és gázrobbanás elleni védelem tervezése, nyomástartó edények tervezése. 2021-ben habilitált doktori címet szereztem.
Dr. Kovásznai Gergely
Elnökségi tag
Egyetemi oktatóként a gyakorlatorientált alapokon építkező, a korszerű technológiákat integráló, és - ugyanakkor - az elméleti elmélyülés irányába haladó informatikai képzések híve vagyok. Mindezt kizárólag az ipari szereplőkkel együttműködésben és nemzetközi kooperációban tudom elképzelni. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanszékvezetőjeként és a Programtervező Informatikus MSc szakfelelőseként azon dolgozom, hogy a jövő informatikai szakembereivel együtt építsük a régiót. Kutatási területeim: mesterséges intelligencia, formális verifikáció és optimalizáció.

Menedzsment

Bárdosné dr. Soós Viktória
Ügyvezető
Szakvizsgázott jogász, okleveles közgazdász, mérlegképes könyvelő, a Miskolci Egyetem belső szolgáltatások igazgatója vagyok. Célom, hogy minél több fiatal hasznosítsa tudását régiónkban és hogy minél több cég telepedjen le és segítse Észak-Magyarország fejlődését. Fontos számomra a régió fejlesztése, a minőségi együttműködés megvalósítása.
dr. Nyilas Krisztina
Klaszter koordinátor
Tősgyökeres miskolciként számomra kiemelkedő fontosságú a város és a régió folyamatos fejlesztése. Szakvizsgázott jogászként törekszem arra, hogy a klaszter segítségével régiónk továbbra is az ország kiemelkedő tudásbázisa lehessen.

Csatlakozz és légy tag

Részletek